netetmo_by_starck

by S+ARCK – hirdeti a reklám és nézzék el tájékozatlanságom, ez még nem jelentett semmit, de láttam, hogy egy letisztult, egyszerű forma, ami funkcionalitását előtérbe helyezve, szinte minden környezetben megállja a helyét.

Nem más, mint egy opálos műanyagkocka, cserélhető színű keret és az ebookokból ismert, jól olvasható kijelző, mindehhez elképzelhetetlenül precíz megmunkálás párosul. Jó ránézni és jó kézbe fogni.

A netatmo időjárás-állomással maximálisan bebizonyította számomra a netatmo, hogy profi cég, de ezt megfejelték egy formatervezővel, mert úgy gondolták, hogy műszaki zsenialitásukat nem lesz elegendő egy lakás hangulatába illeszteni. Felkérték Philippe Starck urat, aki a körültekintő műszaki megoldást profi dobozba zárta.

Mivel több, mint egy termosztát?

Semmivel, ugyan azt tudja, mint prémium kategóriás társai, könnyen kezelhető, bárhonnan elérhető, lehet fix telepítésű és mobil, kijelzője lehet álló vagy fekvő és csatlakozik szinte minden fűtésrendszerhez. Talán univerzálisabb és egyszerűbben kezelhető és lehet mobil, vagy fix telepítésű, no meg együttműködik a netatmo külső hőmérőjével és megtanulja a lakás paramétereit, amire felajánl egy új beállítást, szinte minden kazánnal kompatibilis és távolról is elérhető az interneten keresztül – szóval semmivel.

Hol kezdjem?

Lehet vezetékes és lehet vezeték nélküli.

A doboz két egységet őriz. Az egyik maga termosztát, míg a másik - hívjuk központi egységnek. A termosztát saját, vezeték nélküli kapcsolaton keresztül kommunikál a központtal, ami csatlakozik az internetre, ezáltal bármikor, bármilyen internet képes eszközről elérhető, vezérelhető. A központi egység WiFi és vezetékes kapcsolatot is tud, a működéséhez szükséges energiát a 230V-os hálózatból nyeri, míg a termosztát energiáját három darab AAA elem szolgáltatja.

netatmo thermostat mobil

A termosztát elemről működik, felpattintva a hátulját használhatjuk mobil eszközként. A mért adatot vezeték nélkül továbbítja a központi egységének, amit csatlakoztatni kell a fűtőrendszerhez. Ezt megtehetjük akár közvetlenül a kazánnál is. A kazán kompatibilitása könnyedén ellenőrizhető a http://check.netatmo.com/ weboldalon.

A termosztát így hordozható, bárhova elhelyezhető akár álló, akár fektetett állású kijelzővel, amit automatikusan érzékel és váltja a megfelelő tájolást, mutatja beállított értéket és a helység pillanatnyi hőmérsékletét. Egy kattintás jobbra vagy balra, így állítható a kívánt hőmérséklet.

A távelérésért a központi egység felelős, számára vezetékes vagy WiFi kapcsolat szükséges. A központba épített relé kapcsolási módja menüből beállítható, így kompatibilis szinte minden kazánvezérléssel.

A beállításokról lejjebb írok. Minden beállítás elérhető mobiltelefonról, tabletről vagy PC-ről, így a termosztátra nem kellenek a funkcionális gombok.

Lehet vezetékes

A termosztát hátulját nem pattintjuk fel és így egyszerűen beköthető a régi falitermosztát helyére, majd két csavarral rögzíthető. A központi egységet bárhol bedujuk a konnektorba és biztosítunk számára internetkapcsolatot vagy vezetékes vagy WiFi hálózatban.

netatmo wire

Ebben az esetben a falra szerelt termosztát kapcsolja a fűtőrendszert, beépített reléje segítségével, aminek kapcsolási módja menüből állítható. Szerelhető álló vagy fektetett pozícióba, hiszen kijelzője mindkét tájolást támogatja.

A termosztát elemről működik, beállítását megtartja akkor is, ha valami probléma lépne fel az internetes vagy saját vezeték nélküli kapcsolatában. Egy esetleges hálózati hiba nincs hatással rá, hiszen beépített reléje akkor is vezérel.

Ha netatmo, akkor legyen teljes

A termosztát együttműködik a netatmo időjárás-állomással, felhasználva a külső szenzor adatait, a külső hőmérséklet figyelembevételével szabályozza a ház fűtését, hogy a legnagyobb komfortérzetet biztosítsa.

A távoli elérés

A termosztát elérhető bárhonnan, bármikor, ha van internetkapcsolat és van egy internetre kapcsolódó eszköz. Lehet Windows, Android vagy iOS, bármelyik operációs rendszeren elérhető, ellenőrizhető, állítható. A mobil felületről a teljes menüben tallózhatunk, fel sem kell állni a fotelből, nem kell átsétálni másik szobába és az otthoni nappaliból állítható a nyaraló vagy az iroda kazánja.

A termosztát

Két érték olvasható a kijelzőről. A teli szám, a beállított, míg az üres számjegyek a helység hőmérsékletét jelzik. A kijelzőn lévő +/- irányába kattintva a termosztát előlapját állítható a kívánt hőmérséklet. Kijelzője e-ink, olyan mint az ebook kijelzője. Az e-ink elektronikus tinta, egy olyan technológia, ami nagyon jól olvasható, mindemellett alaphelyzetben semmiféle energiafogyasztással nem rendelkezik. A termosztát három darab AAA elemmel működik, ezeket évente egyszer érdemes cserélni állapotuktól függetlenül. Vezetékes módban, amikor a falra szerelve közvetlenül vezérli a kazánt, beépített reléjét használja. A relé kapcsolási módja menüből állítható, így szinte minden fűtésrendszerrel kompatibilis, lehet alaphelyzetben nyitott, de lehet zárt érintkezőre állítani.

netatmo thermostat front

A termosztát áttetsző burkolatát a környezethez illeszthetjük különböző színű keretekkel, amit a csomag tartalmaz.

A termosztát saját vezeték nélküli kapcsolatot tart fenn a központjával.

A központ (relé)

Feladata, hogy biztosítsa a kapcsolatot az internet felé és saját vezeték nélküli kapcsolatot biztosítson a termosztáttal, valamint vezeték nélküli termosztát módban vezérelje a kazánt.

Az internetkapcsolat megvalósítható vezetékes és WiFi módban, a központ mindkettőre megadja a lehetőséget. Tápfeszültségét a hálózati 230V-os rendszerből nyeri, amire csatlakozhat vezetékkel, de a csomagban található villásdugó adapterrel is, egyszerűen bedugva a konnektorba.

Ha a termosztátot vezetékes módban használjuk, tehát a falra szerelve, közvetlenül be van kötve, akkor a központot elegendő bárhol a WiFi hálózat hatáskörében bedugni a konnektorba.

Ha vezeték nélküli módban használjuk a termosztátot, akkor a központ kapcsolja a kazánt, így a csomagban található vezetékes adaptert kell hozzá használni és annak vezetékein keresztül kell bekötni a kazánba, valamint a 230V-os hálózatba.

Megjelenését tekintve opálosan áttetsző burkolata harmonizál a termosztáttal, ami a kazán mellett elhelyezve túlzásnak tűnhet, de amikor a lakásban dugjuk be a konnektorba, magyarázatot nyer a design.

A központ oldalán szerényen meglapul egy átlátszó műanyag csík, ami nem más, mint a reset gomb. Ezt kell használni, amikor konfiguráljuk a rendszert és belépünk a tanítás menübe. A beállítás során még egy LED is segíti munkánkat, ami szintén elbújik az áttetsző burkolat mögött.

WiFi

Szóba került, hogy WiFi kapcsolat és erről tudjuk, hogy néha megszakad, néha újra kell indítani és ilyenkor arra gondol az ember, hogy ha leáll, akkor leáll a fűtés is. Nem, vezetékes üzemmódban, amikor a termosztát vezetékkel bekötve vezérli a kazánt, a WiFi leállása esetén ugyan úgy kapcsol továbbra is, mint egy szobatermosztát, csak a távoli elérés szakad meg.

Távoli elérés

Bármikor, bárhonnan. A netatmo rendszerébe beregisztrálva az arra felhatalmazott személyek teljes hozzáféréssel rendelkeznek a fűtés felett. A telefonra, tabletre letöltött netatmo thermostat program kezdőlapján megjelenő ábrán a valós, pillanatnyi állapotot látjuk. A helység hőmérséklete üres számokkal és a beállított hőmérséklet teli számokkal. A +/- irányba módosítható a kívánt hőfok, felülbírálható a beállított hétnapos fűtésprogram.

phone

Alapértékként a már beállított fűtési ütemterv szerint zajlik a folyamat. Két kapcsolót találunk a termosztát ábrája mellett, az egyik a Frost Guard, a másik a Away.

A Frost Guard
- kapcsolóval a fűtés ütemtervet kikapcsolhatjuk és egy fagyvédett programot aktíválunk, ami a menüben beállítható értéken tartja a hőmérsékletet. Ezt a funkciót jól ismerjük, akkor használjuk, ha hosszabb időre magára hagyjuk a rendszert, csak a szükséges minimum hőmérsékletet tartjuk, hogy ne károsodjon az épület és a gépészet.

Az Away kapcsoló
- bekapcsolásával, a fűtési ütemtervet leállítva csökkenthetjük a hőmérsékletet egy a menüben beállított eco értékre. Ezt a kapcsolót akkor használjuk, ha a beállított fűtési ütemtervtől eltérően üresen hagyjuk a lakást egy időre. Lehetőségünk van manuálisan visszakapcsolni, de ha tudjuk mennyi időre megyünk el, akkor időzíthető is a visszakapcsolás.

Grafikon

A program jobbfelső sarkában átléphetünk egy fűtési előzményt ábrázoló garfikonos megjelenítésre. Itt visszanézhető és kiértékelhető a helység hőfoka, a termosztát kapcsolása és, ha van netatmo időjárás-állomás, akkor a külső hőmérséklet.

netatmo thermostat grafikon

Nagyszerűen követhető, hogy a helység mennyi idő alatt veszíti a hőmérsékletét, mennyi idő alatt tudja a rendszer visszafűteni, hogyan működik a beállított fűtési programunk, milyen hatással van a külső hőmérséklet a fűtésre. Itt látható a helység temperáltsága, az, hogy milyen lépcsőkben történik a fűtés kapcsolása, ez mekkora hőingadozással jár, amit mi komfortérzetként élünk meg. Visszanézhető, hogy milyen terhet ró a termosztát és a beállított program a kazánra, hányszor kapcsolja és mennyi időn keresztül működteti.

A heti programterv

A program jobbfelső sarkában található óraszerű ikonra kattintva a hétnapos fűtési ütemtervet jeleníthetjük meg. Grafikus, könnyen értelmezhető felületet látunk, amit egyszerűen módosíthatunk, ha szükséges.

A fűtési algoritmus

A fűtési beállításokban két algoritmus között választhatunk, a Hysteresis, illetve a PID. Ez az opció a Settigs > Your Thermostat > Advenced Settings útvonalon érhető el.

Hysteresis algoritmus

Ezt alapbeállításnak is nevezhetjük, ugyan úgy működik, mint bármelyik egyszerű termosztát. A helység hőfoka és a beállított hőmérséklet közötti különbségre általánosan érzéketlenül reagál a termosztát kapcsolója, viszonylag ritkán kapcsol, magasabb hőkülönbségi szinteken.

Ezt a kapcsolási érzékenységet állíthatjuk az Advenced Settings, Advenced Parameters menüben. A legalacsonyabb értéken (0,1 degree), a termosztát gyorsabban reagál a hőfok és a beállított, kívánt hőmérséklet változásaira, míg nagyobb értéken a termosztát lomhább lesz a hőfok és alapérték változásaira, azaz ritkábban kapcsolja a kazánt.

A termosztátunk üzembehelyezésének első két hetében csak ez a Histeresis algoritmus érhető el, ez az alapértelmezett, miközben a netatmo termosztát gyűjti az adatokat, de erről a következő funkciónál írok.

PID algoritmus (Proportional-Integral-Derivative)

Az üzembehelyezést követő két hét adatgyűjtés után lesz aktíválható ez a beállítás. Két héten keresztül a termosztát adatokat gyűjt, amiből meg tudja határozni a lakás fűtési karakterisztikáját, a termikus tehetetlenség, hőszigeteltség alapján. Ismerve, hogy mennyi idő alatt hűl ki a helység és mennyi idő szükséges a felfűtéséhez olyan bekapcsolási és fűtési időbeállítás hozható létre, ami az egyenletes, kellemes hőérzetet biztosítja, kisebb lesz a hőingadozás a beállított és a kívánt hőfok között.

A netatmo termosztát függetlenül attól, hogy használjuk vagy nem a PID algoritmust, folyamatosan gyűjti az adatokat és módosítja a PID beállítását, így ez az algoritmus mindig a lefrissebb adatok alapján működik.

A külső hőmérséklet

A netatmo termosztát együttműködik a netatmo időjárás-állomás adataival. Ha van időjárás-állomásunk, akkor a termosztát a kültéri modulhoz kapcsolódva a külső hőmérséklet függvényében módosítja a fűtésrendszer működését. A termosztát ismeri a lakás karakterisztikáját, az időjárás-állomás átadja a külső hőmérsékletadatot, így könnyen számolható, előjelezhető a belső tér hőmérséklet változása, ami mint egy jóslás, módosítja a termosztát kapcsolási viszonyát. A hidegebb időjárás a fűtési időt meghosszabbítja, míg az enyhébb kinti hőmérséklet rövidebb kapcsolási időt kíván a termosztáttól. A kinti hőmérséklet, olyan kiegészítő paraméter, ami segítséget nyújt ahhoz, hogy a belső tér hőingadozása és hőérzete a legegyenletesebb lehessen.

elojelzes

1. előjelzés nélküli fűtés
2. hőfok ütemterv, különböző külső hőmérséklet esetén

A netatmo időjárás-állomás nem része a termosztát csomagnak, de nagyon ajánlom, mert ez nem csak egy idő előjelző. Az időjárás-állomás a belső tér páratartalom, CO2 szint, hangnyomás paramétereit is méri, így használatával, kis odafigyeléssel, rendkívül kellemes, élhető környezetet hozhatunk létre.

Tapasztalat

Árát tekintve a prémium kategóriás termosztátok alsó vonulatához tartozik, míg szolgáltatásai a legfelső szintet képviselik. Mint az elején írtam, megjelenése, kivitele csillagos ötös.

Mi az iroda termosztátját cseréltük netatmo termosztátra, vezetékes módban használjuk, egyszerűen felszerelve a régi helyére. A felszerelés, beüzemelés nem volt több mint fél óra, a szükséges dolgok mind megtalálhatók a csomagban.

Kompatibilitását mutatja, hogy egy huszonéves FÉG C30 kazánnal kell együttműködnie.

Ahogy a netatmo termosztát, mi is minden nap visszanéztük az előzményt a grafikonos megjelenítésben. Hamar kiderült, hogy az eddigi fűtési ütemtervet módosíthatjuk, mert a helység felfűtése kevesebb időt kíván, az esti „eco” üzemmódról félóra alatt is visszafűt, így nyertünk félóra energiát. A kéthetes tanulási periódus után a PID algoritmusra áttérve és persze odafigyelve valóban az iroda hőmérséklete stabil, egyenletes, míg a régi termosztát kapcsolásait lehetett érezni. Energiamegtakarítást ennyi használat alatt nem lehet számszerűsíteni, de egészen biztos vagyok benne, hogy lesz. Amikor napközben elszólít a munka az irodából, azonnal eco módra váltunk, de ha elfelejteném, akkor az autóból teszem ezt a telefonon keresztül, így egész biztos, hogy naponta legalább egy-két órányi fűtést spórolunk.

A netatmo időjárás-állomással való együttműködésre nincs tapasztalat, mert az idei tél nem adott okot arra, hogy nagymértékben szabályozza a termosztát a kapcsolási időt a nagy hideg miatt. Együttműködnek, ez látszik a grafikonon, hiszem, hogy jó.

Hiba

Nem tudok ilyenről. Talán, így eszembe jut, hogy este nem világít a termosztát kijelzője, de igazából nem is kell, meg az eddigi sem világított és a telefonon úgy is látom, no, meg zavarna is egy világító termosztát. Az egyetlen hiba, hogy nem találok kivetnivalót benne, pedig úgy ismernek, hogy mindenben találok, és ez elbizonytalanít.

Esetleg negatívum lehet, hogy olyan kazánok esetében, amelyekhez a gyári termosztát a kazánteljesítményt is tudja szabályozni ez a kapcsolós megoldás egy kicsit egyszerűbbnek tűnhet, de mivel otthon is kipróbáltam és semmi negatív változást nem tapasztaltam, így erről inkább nyilatkozzon olyan, aki ért hozzá - kérdezze meg kazánszerelőjét, karbantartóját.