Próbáld ki a netatmo weathermap szolgáltatást. A kis körökben láthatod az adott hely pillanatnyi hőmérsékletét, de rákattintva, a kinyíló ablakban megjelenik a páratartalom, a légnyomás, eső és szél paraméter, sőt, egy öt napos előjelzés is található. Természetesen az állomás tulajdonosa bejelentkezés után az épület belső adatait is láthatja bárhonnan, bármikor, bármilyen internet elérésre alkalmas eszközön.

A weathermap hasznos lehet, ha valahova utazol, hiszen indulás előtt egy helyi állomás adataiból tudhatod, hogy mi vár rád, ha odaérsz. Tudhatod, hogy pulóver vagy esernyő, naptej vagy sapka kell a táskába. Az, hogy van-e netatmo állomás ott, ahová indulsz, ne is gondolj rá, hiszen a térképen azonnal látszik, hogy ilyen állomás mindenhol van.

Mit látsz, ha bejelentkezel a saját fiókodba. (pl. egy iPad képernyőfotóin keresztül)

A felső sáv:

A program felső sávjának közepén látható, hogy melyik állomás adatait nézzük éppen, hiszen lehet több helyszínen több mérőpontunk is. A helyszín alatt az utolsó frissítés időpontja található. Ez lényeges lehet abban az esetben, ha esetleges labilisabb internetkapcsolattal rendelkeznél, mert a program egy-két órán át őrzi az adatot, csak utána jelzi a kapcsolat hiányát.

netatmo_t1

Baloldalt:
Menü található, amiben válthatunk, ha több állomásunk van, illetve itt léphetünk egy kattintással a kereshető netatmo weathermap alkalmazásba, ahol tallózhatunk az egész világ netatmo pontjai között.

netatmo_t2

Jobboldalt:
A fő képernyő és a grafikonos megjelenés között válthatunk. A grafikonos megjelenítésben visszanézhető minden szenzor adata, így időben követhető a mért helyszín minden változása.

A grafikon jobb felső sarkában válthatjuk a megjeleníteni kívánt szenzor képét. Minden érzékelt adat visszanézhető, értékelhető egy érintéssel.

netatmo_t3

 

A felső ablak

Baloldali sziluettje a napi időjárást jelzi, napos, borult, esős…, így egy gyors pillantás is elég lehet információként.
Középen a külső hőmérséklet pillanatnyi értéke, mellette a napi minimum és maximum értékek is megjelennek, de ami szerintem ennél hasznosabb, a hőérzet méltánytalanul kicsi, de annál fontosabb számolt értéke is leolvasható.

netatmo_m1

A hőérzet

értékét több paraméterből származtatja a program és valóban ez az a paraméter, ami érdekes, mert ezt érezzük az utcára lépve.

Légnyomás, harmatpont és az ózon szennyezettség, ezek találhatók még az ablakban. Utóbbi nagy segítség lehet, ha több időt tervezünk eltölteni a szabadban.

Az ablak jobbra, balra léptetésével a (opcionális) kiegészítő modulok adatait nézhetjük.

netatmo_t5

A csapadékmérő pillanatnyi mért értékéről, mellette az előjelzett és a napi mért mennyiségről kapunk információt.
A szélsebesség mérő modul jelzi a szélirányt, szélsebességet, napi maximumot és a széllökés paramétert.

A külső adatok megjelennek a netatmo weathermap felületén, bárki számára hozzáférhetően, segítve a netatmo közösséget. A beltéri modulok adatai nem publikusak, ezeket csak a felhasználói fiókba belépve láthatja az, akinek hozzáférése van.

A program alsó ablaka a belső tér paramétereit mutatja.

A baloldali kis ikon a helység komfortját, levegőjének minőségét jelzi különböző színnel. A zöld jelzés a jó minőségű környezetet, míg a narancsba forduló ikonszín az elhasználódott levegőjű, szellőztetésre váró helységre utal.

netatmo_m3

Középen:
A pillanatnyi hőmérséklet valamint a napi minimum és maximum adatok találhatók. A grafikonos megjelenítésnél kiválóan kiértékelhető télen a fűtés, nyáron a hűtés hatásfoka, illetve működésének helyessége. Visszanézve felülbírálhatjuk, hogy talán érdemes bizonyos időszakokban, amikor nem használjuk a helységet, szabályozni a fűtést. Megfigyelhetjük, hogy mennyi időnként kapcsol a szobatermosztát, mennyi idő alatt fűt fel és mennyivel emelkedik a hőmérséklet, ha ott tartózkodunk.

A CO2 szint:
Erre a paraméterre érdemes figyelmeztetést beállítani. A kritikus érték elérésekor a rendszer „riasztást” küld a telefonra, tabletre, figyelmezet, hogy itt az ideje egy kiadós, gyors levegőcserének.
A helység levegőjének minőségét megfelelő értéken tartva jelentősen javul a közérzetünk és koncentrációs képességünk. Meglepő, hogy egy közepes méretű szobában, irodában már három ember milyen hamar elhasználja a helység levegőjét. Odafigyelve, és elegendő szellőztetés mellett egyértelműen érezhető jobb közérzet, nagymértékben csökken a fáradékonyság, fentartható a koncentrációképesség.

A páratartalom:
Tapasztalatom szerint értéken tartásával leginkább a hőérzetünkön tapasztalunk egyértelmű változást. Természetesen több szempontból lényeges a páratartalom 40-60%-on tartása, mert télen a száraz levegő hatására a légutak kiszáradnak, az irritált nyálkahártya miatt köhögés léphet fel és jelentősen csökken komfortérzetünk.

A beltér zaja:
Zajosabb környezetben hamarabb fáradunk, csökken a figyelmünk, ingerlékenyebbek leszünk. Olyan munkahelyen, ahol többen dolgoznak egy helységben és magasabb hangnyomás érték mérhető, fáradtabbak, terheltebbek az emberek, nagymértékben leesik a teljesítőképességük.

netatmo_m4

Az ablak jobbra-balra mozgatásával többi helységmodul értékeit láthatjuk.
Az alapszett, egy beltéri modult tartalmaz, de, ha szükséges bővíthető, akkor több helység is megfigyelhető, például a ház alsó és felső szintje, vagy melléképület, istálló, garázs, raktár…

A jobboldali ablak

Két nap, de dupla kattintás után a jobboldali ablakban hétnapos előjelzést látunk, amit egy központi adatbázisból, az ott szereplő helyi adatok figyelembevételével állít elő a szerver. Tapasztalatom szerint 80%-os sikerrel jósolja a várható időjárást, ami egy kis lépéssel pontosabb, mint az eddig használt közismert időjárás előjelző szolgáltatások.

netatmo_r

Hogyan kapcsolódik?

A netatmo időjárás állomás WiFi hálózathoz kapcsolódik és a mért értékeket a netmo szerverére menti. A külső paraméterek publikusan megjelennek a netatmo weathermap felületén, míg a belső adatok csak a tulajdonos és az általa meghívott személyek számára hozzáférhető, bejelentkezés után.

A netatmo központja a WiFi hálózat hatótávolságában helyezhető el, de a hozzá csatlakozó modulok akár 100 méter távolságról is kapcsolódnak a központjukhoz, amit a központ és a modul közötti tereptárgyak (fal, beton, fa…) befolyásolhatnak.

A netatmo időjárás-állomás együttműködik a netatmo termosztáttal, ami a mért kültéri adatokat felhasználva alakítja át az épület fűtési karakterisztikáját a belső hőkomfort tökéletesítésére. Érdemes beleolvasni a termosztát működésébe és szolgáltatásaiba.

Nagy körültekintéssel kialakított szerkezet, ami belátható időn belül meghozza a belefektetett összeget, roppant kényelmesen kezelhető és természetesen bármikor, bárhonnan elérhető az interneten keresztül.

Tapasztalat

Röviden? - vedd meg, megéri. Tényleg.

Műszaki oldalról megközelítve, a rendszer stabilan működik, nem tapasztaltam leállást, kapcsolódási hibát. A kiegészítő modulok megbízhatóan kapcsolódnak a központhoz, négy téglafalon keresztül, 40 méteres távolságról is. A modulok tápellátását jelenleg a csomagban kapott elemek szolgáltatják. az elmúlt fél év még nem adott tapasztalatot az elemek élettartamáról, egyelőre bírják.
A használat során hasznos eredményt hozott a belső hőmérséklet diagram és a CO2 szintmérés.
A belső hőmérséklet diagram kiértékelésének eredményeképpen felülbíráltuk a helység fűtését. Új beállításokat alkalmaztunk, így, bár eddig, az idő rövidsége miatt nem tapasztaltuk a fűtésszámlában, de biztos vagyok abban, hogy jelentős energiamegtakarítást értünk el, miközben javult a temperáltság.

A CO2 szint visszajelzés és figyelmeztetés a leggyakrabban használt funkció lett itt az irodában. A telefon figyelmeztetése meglepő kényszert vált ki az emberben, hogy szellőztessen egyet, ami valóban tapasztalható javulást hoz a hangulatunkban, fáradságérzetünkben.

A páratartalom szerencsére nálunk helyes értékhatárba esik, így ez a paraméter nem játszik szerepet a mi esetünkben, de biztos vagyok abban, hogy otthoni környezetben, illetve kisgyermekes családban ez legalább olyan fontos érték, mint az irodánkban az elhasználódott levegő. A páratartalom beállításával a mi esetünkben csak az érezhető, hogy a helység hőérzete jelentősen javul, de ez nem zárja ki, hogy bár nem érzékeljük, de fontos szerepet játszik a komfortérzetünkben is.

Nem állnak rendelkezésemre összehasonlítások egyéb, hasonló termékekkel kapcsolatban, így csak a netatmo állomást jellemezném. Megjelenésében is prémium termék hatását kelti, esztétikus, praktikus. Megbízhatóan működik és szolgáltatásai túllépnek a klasszikus időjárás-állomás szolgáltatásain. A netatmo általánosan a közérzetünket felügyeli. Túllépve a klasszikus időjárás-állomás szolgáltatásain, meglepő változást hozott a helység levegőminőségében és hőkezelésében, amire a rendszer telepítésénél egyáltalán nem gondoltam. Egy hónap alatt tapasztalható, hogy kis odafigyeléssel jelentős változás történt, hiszen eddig egyáltalán nem figyeltünk olyan paraméterekre, amelyek nagy hatással vannak életminőségünkre.

Negatív!

Rövid a központi egység tápkábele. Lehetne hosszabb, akkor könnyebb lenne az elhelyezés, valamint az egység csatlakozója sikerülhetett volna diszkrétebbre. Tudom, hogy szabványos csatlakozást készítettek rá, de erre szerintem semmi szükség, inkább ne állna ki, mint szabványos.

Másik negatívum, hogy a netatmo rendkívül nagy súlyt fektet a minőségre és a formatervre, de a használatról nagyon szűkszavúak. A használati utasítás enyhén szólva rövidre sikeredett. Úgy érzem, hogy a tervezők számára olyannyira egyértelmű a kezelés, a modulok összetanítása, az elhelyezés... hogy eszükbe sem jut ezt leírni. Nekem a modul összetanítása elsőre nem sikerült, de ez lehet az én hiányosságom. A netatmo programról, de annak letöltéséről sem szól a fáma, így elsőre bután néztem az App Store két ikonjára. Persze ennek is megvan a magyarázata, mert régebbi operációs rendszerhez is elérhető a program, így az öreg iPhone 4 új funkciót kapott, mint kijelző. Ezt is leírhatták volna, mert ez jó.